Öt éve avatták fel a Sándor Jenő domborművet a gimnáziumban

    Kitaibel Pál Verseny

    Szijjártó István, iskolánk 10. c osztályos gimnáziumi tanulója, májusban képviselte gimnáziumunkat a Kitaibel Pál Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny nemzetközi döntőjén, amelynek színhelye a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszer-tudományi Kara volt, Mosonmagyaróváron. A Békés megyei diákok közül, Pisti a megyei forduló első helyezettjeként jutott tovább az országos döntőbe, ahol 140 tanuló versenyzett, a 9. és 10. évfolyamon.

    A döntő fordulói:
1. fajismereti, diaképes feladat:
Ez 200 növény és 200 állat felismerését, latin és magyar megnevezését jelentette.

    2. írásbeli teszt:
A Természet Búvár és az Élet és Tudomány lapoknak a tanév során megjelenő biológiai, egészségügyi, környezet-, és természetvédelmi tárgyú közleményeiből kellett felkészülni.

    3. kiselőadás:
Témája: Lakóhelyem, iskolám, vagy annak közelében lévő terület természetvédelmi értékeinek bemutatása.

   
Pisti előadásának címe: Vízimadarak a Kis-Sárrét utolsó két bástyáján, az Ugrai- és a Sző-réteken
Előadását saját készítésű fényképekkel illusztrált számítógépes bemutató kísérte.

    Örömmel elmondhatjuk, hogy diákunk kimagaslóan teljesített és méltó módon képviselte a Péter András Gimnáziumot és Szigeti Endre Szakképző Iskolát ezen a színvonalas, nemzetközi versenyen, hiszen a 10. évfolyamosok között, a döntőben 11. helyezést ért el.
Gratulálok tanítványomnak a szép eredményéhez, tervei megvalósításához sok sikert és kitartást kívánok!

Köszönöm a verseny szép élményét!

        Simonné Szabó Andrea
          szaktanár