Történetek


    Áprilisi tréfák

    Hamarosan április elseje lesz, a tréfák és beugratások napja. Ez alkalommal a történeteket e témakörből választottam. Sok-sok vidám eseményre emlékszem. Számomra a legötletesebb és a legeredetibb a következő volt:
Filozófiát tanítottam a IV. b osztályban, 1987-ben. Komoly csapat volt, aktív diákok. Szerettem itt tanítani.
Szokásom volt, hogy a táblára írtam a legfontosabb adatokat. Egy április elsejei órán is ezt akartam tenni, de a kréta nem fogott, csúszott a táblán. Máskor is előfordult ez, ilyenkor kettétöröm a krétát, hogy érdesebb legyen a felület. A kréta nem tört. Másodszor is sikertelenül kíséreltem meg a kréta széttörését. Harmadszorra teljes erővel próbálkoztam. Erre várt az egész osztály, kitört a hangos kacagás. Én meg csak álltam, álltam…
Az történt, hogy keményfából készítették el a kréta utánzatát – precízen, fehérre festve – amit nem lehetett eltörni. Ma is őrzöm ezt az akkor ajándékként megkapott „krétát”.
Nem folytattam a tanítási órát, hanem két áprilisi történetet meséltem el az osztálynak.


A vésztői gimnáziumban történt: Két kedves tanártársam nagyon büszke volt arra, hogy kiváló házőrző kutyáik vannak. Többször hangoztatták a tanári szobában, hogy hozzájuk idegen be nem teheti a lábát, mert megmarnák a kutyák. Tudták ezt a tanítványok is.
Április elseje éjszakáján a végzős osztály tanulói belopakodtak előbb az egyik, majd a másik tanár udvarába, megfogták a kutyákat (nem tudom, hogy milyen módszerrel), majd kicserélték azokat. Másnap reggel, az új helyen az ebek jól „vizsgáztak”, megtámadták a ház lakóit. A két barátom többet nem emlegette a megbízható házőrzőket.

Egy időben, a fiúkollégiumban kialakult az a szokás, hogy április elseje előtti éjszakán, takarodó után, amikor az ügyeletes tanár is elaludt, felforgatták a kollégiumot. (A székeket a tetőre rakták, eltologatták a bútorokat, barikádot építettek az ajtó elé, stb, stb.)
Másnap megkértem a tanulókat, ne tegyenek többé ilyet.
A következő évben újra megismételték az akciót.
A harmadik alkalommal átvettem az események irányítását.
Az éjszaka leple alatt folyt az „átalakítás”. Hajnali két óra körül végeztek a fiúk a munkával és nyugovóra tértek. Négy órakor bementem a kollégiumba és hosszan megnyomtam az ébresztő csengőt. Amikor mindenki felkelt, megkezdtük a visszapakolást. Hat órára minden a helyén volt. Ekkor már nem lehetett visszafeküdni. A következő év április elsejéjén nem voltak rendkívüli események.




    Búcsú Az Alma Matertől

    1985-ben a szalagavató ünnepségen az igazgatói köszöntőmben ez a mondat is elhangzott.” Hamarosan elköszöntök az Alma Matertől.” Ezt a kijelentésemet halk kacaj követte. Az ünnepség után jöttem rá: néhány diák azt gondolta, hogy az előző évben megnyílt kedves vendéglátóhelytől, az Alma Matertől is elbúcsúztatom a végzősöket.




    Derékszögben a 47-es úton

    Sok panasz érkezett hozzám, hogy a diákok a 47-es úton átlósan mennek át a kollégiumi ebédlőbe. Az egyik iskolagyűlésen arra kértem a tanulókat, szabályosan, derékszögben menjenek át a nagy forgalmú közúton.
Másnap meglepetéssel tapasztaltam, hogy négy végzős diák a derekát 90º-os szögben meghajlítva kelt át az úttesten.
Ők szó szerint betartották az utasításomat, és volt humorérzékük.




    „Tűz van babám”

    A tűzoltósággal mindig jó kapcsolata volt és van a középiskolának. A következő esemény régen történt. Még Fekete Gyula bácsi volt a parancsnok, aki megkért bennünket, hogy füsttel imitáljunk tüzet a leánykollégium padlásán. Próbariadót akart tartani a „legénységnek”. Az egyik hivatalsegédet megkértük, idézzen elő füstöt fűrészporral.
Mi az irodában beszélgettünk Gyula bácsival, és vártuk, hogy a füst felszálljon a leánykollégium tetejéről. Néhány perc múlva berohant a főszervező és kétségbeesetten mondta:
Ég a lánykollégium!
Gyula bácsi mondott egy cifrát és azonnal hívta a tűzoltóságot. A „lánglovagok” néhány perc alatt eloltották a tüzet.
Ezt követően megállapítottuk, hogy a riadó 30 perccel korábban kezdődött a tervezettnél, mert a megbízott a túl száraz fűrészport tartalmazó edényt közel rakta a gerendához, így nem füstöt hanem lángot okozott.




    „Ezek a mai fiatalok!”

    2005-ben a 12.b osztály tanulói különleges tablót készítettek. A ballagási képek alá elhelyezték a kisgyermek-kori fényképeiket, „ilyenek voltunk, ilyenek lettünk” címmel.
A tablót a szokásoknak megfelelően kihelyezték a Tildy utca egyik üzletének kirakatába. Sokan megálltak, nézegették a végzősöket. Egy idős néni is megszemlélte a képeket, majd felháborodottan mondott véleményt:„Ilyenek ezek a mai fiatalok, mire leérettségiznek, már gyerekük van.. Mi lesz ezzel a nemzedékkel?!”




    A tér és idő kapcsolat

    Filozófia órán az anyag, a tér és az idő bonyolult kapcsolatát magyaráztam a tanulóknak. Az egyik diák jelentkezett, hogy ő egyszerűbben el tudja magyarázni az idő és tér kapcsolatát. Örömmel adtam át neki a szót.
„Ha jó az idő, sokan vannak a téren” – hangzott a „bölcs” válasz. Az osztály tanulóival együtt nevettünk a szellemes beszóláson.




    Orosz nyelvi érettségi dolgozat

    1990-ig minden diáknak kötelező volt orosz nyelvből érettségizni. Az írásbeli dolgozat első részében oroszról magyarra fordítottak a diákok. A feladatlap mind a két oldalán volt szöveg. Az egyik diák izgalmában elfelejtett lapozni, csak az első oldalt fordította le.
- Mi lesz az én dolgozatommal?- érdeklődött a szaktanártól.
- Semmi probléma, a fele szövegben is van annyi hiba, hogy elégtelen legyen a dolgozatod. – hangzott a lehangoló válasz.
A történet jól végződött, a szóbeli vizsgán javított az érettségiző.




    Búcsúcsengetés

    A végzősök tiszteletére az utolsó tanítási órájuk után hosszan szól az iskolacsengő.
Az egyik évben egy alsós osztályban felkiáltott egy diák: „Gyerekek tűzriadó van, gyorsan hagyjuk el az iskolát!”
Azóta már ő is leérettségizett, már tudja miért szól hosszan a csengő.




    Hogyan lett a Hair szovjet film Szeghalmon?

    Ha már egy előző történetben („Tűz van, babám!”) idéztem Milos Formant, álljon itt egy következő „sztori” a Hair című filmjével kapcsolatban.
A sajátos hippi világot, a vietnami háború elleni fellépést bemutató világsikerű musical filmjének vetítését nagyon vártuk. Ifjúsági előadást terveztünk, hogy a középiskolások olcsón megnézhessék ezt a művet. Sajnos a MOKÉP közölte velünk, hogy csak szocialista országban készült alkotásra van kedvezmény.
Ennek ellenére megoldottuk a „problémát”. Amikorra a Hair megérkezett Szeghalomra, az esti előadásra, délutánra lekértünk egy szovjet filmet. , de ez a dobozban maradt. Helyette az esti film került vetítésre a délutáni ifjúsági moziban, 5 Ft-os belépővel.
Mindenki jól járt. A mozi vezetőjét megdicsérték a teltházas előadásért, a diákok pedig olcsón megnézhették a nagysikerű Forman rendezte filmet.




    LSD a gimiben

    Egy alkalommal az András Napokon a diákigazgató jelölt így szólt a felsorakozott tanulókhoz.
Diáktársaim, rendkívüli esemény történt. A tanárok L, S, D-t hoztak be az iskola területére. Gyorsított eljárással eltávolítottuk a következő márkájú kocsikat: Lada, Skoda, Dacia.




    Válasz egy kérdőívre

    A gimnáziumba jelentkező általános iskolásokkal egy kérdőívet töltettünk ki. Arra voltunk kíváncsiak, mennyire ismerik azt a középiskolát ahova jelentkeznek, illetve egy kicsit figyelemfelkeltésnek is szántuk ezt az akciót. Sok kérdés volt az iskola tanulmányi és szabadidős tevékenységével kapcsolatban. Az egyik így hangzott:
Mit jelent a PAN? (A helyes válasz ez lett volna Péter András Napok.)
Egy kreatív diák így válaszolt: A Stan párja.




    Rózsalopás

    A Szigeti Iskola előtti parkban vágtam le néhány szál rózsát, amikor erélyes hangot hallottam.
- Hagyja abba a rózsalopást, mert szólok Vaszkó igazgató úrnak!
- Tessék parancsolni, itt vagyok- fordultam a hang felé.
Hogy oldjam a kedves hölgy zavarát, és megköszönjem az éberségét átnyújtottam a rózsákat.




    A pedellus és a vörösbor

    Egy alkalommal estefelé bementem a gimnáziumba. Meglepetten láttam, hogy Gyula bácsi, a pedellus különös módon takarít. A sötét folyosó bal oldaláról a jobb oldalra söpörte a szemetet, majd a folyosó végén megfordult és visszasöpörte a szemetet a bal oldalra. Másnap reggel mentem megkérdezni, hogy sikerült az előző esti takarítás.
Szeretném én látni, hogy söprögetne az Igazgató úr négy liter vörös bor elfogyasztása után! – hangzott meglepő válasza.
Őszinte megnyilvánulásáért megbocsátottam az előző napi akcióját.




    Kamion az udvaron

    Egy késő őszi hajnalon Mihály bácsi, a hivatalsegéd ébresztett fel.
Igazgató úr! Nagy baj van, bejött egy kamion a gimnáziumba.
Ez nem baj Mihály bácsi! Naponta többször bejönnek járművek az udvarra.
De ez a kerítésen keresztül jött be! – válaszolta Mihály bácsi.
Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a gimnázium előtti útkanyar okozott még néhányszor hasonló gondokat óvatlan járművezetőknek.




    „Csak káoszból születhetnek fénylő csillagok”

    1982-ben történt. A negyedikes diákok elkészíthették a ballagási meghívókat. A szokásoknak megfelelően a terjesztés előtt átnéztem a meghívók szövegét. Meglepetéssel olvastam a IV. C osztály idézetét:
„Csak káoszból születhetnek fénylő csillagok”
(Moldova György)
Érdekes, és még nem olvastam Moldovától ilyen gondolatot. No de káosz! A szocialista világrendszer ellentmondásai kiéleződtek. Lengyelországban szükségállapotot hirdettek ki, ezek valóban a káosz jelei. Feletteseim nem fognak megdicsérni ezért a jövőképért.
Gyors intézkedésbe kezdtem. Hívattam az osztályképviselőt, hogy megtudjam az idézetválasztás körülményeit. Ekkor ért a második meglepetés. Az idézet az egyik Moldova-regény szereplőjéhez kapcsolódik, aki filozófusok gondolatait gyűjti füzetbe. Ez a mondás Nietzschétől származik.
No ez kell még – Nietzsche – nem elég a káosz. Döntöttem: újra nyomtatjuk ez a lapot. Azonnal kértem a negyedikesektől az új idézetet. Hozták is Illyés Gyula gondolatait:
„Ím a vég, mely előre visz.
Nem kell félni attól, ami hátra van.”
Néhány nap múlva kész a meghívó az új szöveggel. Ekkor mondták meg a diákok, hogy ők két Illyés Gyula-idézetet adtak meg, hogy legyen választási lehetőségem. Én a gyorsaság lázában „összeötvöztem” a kettőt. Újranyomásra már nincs idő. Ezzel az idézettel küldték el a meghívókat. Megnyugodtam, eloszlatta a káoszt.
A ballagáson a búcsúzó negyedikesek átadták a kis tablót az eredeti „Moldova”-idézettel. Győztek a diákok – a cenzúra nem sikerült.
Visszatekintve, talán nekik volt igazuk…




    Dupla vagy semmi

    A május elseje megünneplése fontos, kötelező esemény volt a rendszerváltás előtt. Minden évben új ötletekre volt szükség, hogy a felvonulás szép és változatos legyen az intézmény a kiírt versenyben ne valljon szégyent.
Egy alkalommal azt találtuk ki, hogy 20 piros, 20 fehér és 20 zöld, nagy selyem zászlót vásároltunk, és ezt vitte 60 csinos lány az iskolai menet élén. Nagy sikert arattak a gimnazista diákok.
Ennek következményeként a szervező bizottság úgy döntött, hogy következő május elsején ez a csapat lesz a városi menet elején. Ez kellemetlen döntés volt, mert így a gimnáziumi csoport szerényebb külsővel vonult volna el a dísztribün előtt.
Egy ötlettel megoldottuk a problémát: miután a menet élén haladó csapat elvonul a tribün előtt, egy „hátsó” kis utcán visszaszaladnak a gimnáziumhoz és újra „masíroznak” az iskolájukkal is.
A terv megvalósult. Az ünnepség után többen gratuláltak, hogy a középiskola két ilyen nagy csapatot tudott biztosítani a rendezvény színesebbé tételéhez. Én csak csendben örültem a sikernek.

A május elsejéhez kapcsolódik egy korabeli vicc is.
Két felvonuló beszélget:
Tudod milyen ünnep május 1?
Tudom, a munka ünnepe.
Nem, a kikelet és a hazaszeretet ünnepe.
Miért?
Mert ki kellett vonulni, és mindenki haza szeretett volna menni.

Ui: Természetesen ezt a viccet akkoriban csak szűk baráti körben volt tanácsos elmondani.




    A kártyázás és a matematikai tudás kapcsolata

    Néhány évvel ezelőtt fiatal, pályakezdő matematika szakos tanárnőt alkalmaztam. Óráinak döntő többségét az alsóbb évfolyamokon tartotta, de egy végzős osztályban is tanítania kellett.
Egy alkalommal ebben az érettségi előtt álló osztályban volt matematika óra, amikor fontos ügyben be kellett lépnem a tanterembe. A tanulók feladatokat oldottak meg, kivéve négy fiút, akik az utolsó padban kártyáztak. Kihívtam őket a folyosóra, s megkérdeztem, hogy mernek az órán kártyázni.

- Mi már felkészültünk a matematika érettségire, ezért kaptunk engedélyt a tanárnőtől a „szabad idő hasznos eltöltésére”- hangzott a magabiztos válasz.

- Rendben van, holnap reggel hétkor találkozunk az igazgatói irodában, hozzátok a zöld könyvet! (Érettségi feladatok gyűjteménye)

Másnap a feladatgyűjteményből jó nehéz feladatokat választottam a „felkészült” diákoknak.
Az eredmény lesújtó lett, elégtelent írtam be minden kártyázónak a naplóba (ceruzával, de ezt ők nem tudták). Ezt több reggel megismételtük.
Azután teltek a hetek, nem szóltam hozzájuk. Az osztálytársaktól hallottam, hogy nagyon szorgalmasan dolgoznak a fiúk a matematikaórán.
Az év végi jegy megállapítása előtt kitöröltem a ceruzás elégteleneket. Az érettségi dolgozatot sikeresen oldották meg az érintett diákok.
Érdemes volt az órán kártyázni – foglalták össze a történteket az érettségi banketten.




    Egy fegyelmi ügy következményei

    Két fiút áthelyeztek hozzánk, mert sok igazolatlan hiányzásuk volt az előző iskolában. Elbeszélgettem velük a Szeghalmon maradásuk feltételeiről, kértem őket, hogy ne folytassák a „lógást”.
Teltek a hetek. Az osztályfőnök tájékoztatott, hogy a két fiú nem jár gyakorlati órákra.
Újabb figyelmeztetés, újabb ígéret, újabb hiányzás …
Betelt a pohár. Közöltem velük, hogy véget ért számukra a szeghalmi kirándulás.
Még ezen a napon a diákképviselők felkerestek s arra kértek, hogy adjak még egy lehetőséget a két tanulónak. Kérésüket átadták papíron is, 360 diák aláírásával.
Átvettem az íveket, beleolvastam, és az aláírások között megtaláltam a lányom nevét is. Erre kemény szívem megenyhült. Maradhatott a két „jómadár”, azzal a feltétellel, hogy a diákképviselők garantálják, hogy nem lesz több hiányzásuk. Valóban nem volt több probléma.
Júniusban sikeres érettségi vizsgát tettek. Jól döntöttem, hogy itt maradhatott a két fiatalember.




    Rendkívüli helyzet a kollégium udvarán

    „Szép tavaszi éjszaka volt. Eső áztatta a leánykollégium parkját. Egy fiatalember mászott át a kerítésen. Az ablakok alá ment és szerenádot adott. Közben a szépen ápolt parkot össze-vissza taposta.” Így mesélte el nekem másnap reggel a leánykollégium igazgatónője az előző éjszaka történteket. Megkért, próbáljam megkeresni a tettest, mert lehetséges, hogy a fiúkollégium egyik lakója volt a szerenádadó. Izgatott a dolog, megpróbáltam gyorsan felderíteni. Vállalkozásomat hamar siker koronázta, hisz az egyik fiú szekrénye előtt sáros cipőket találtam. Ezeket megfogtam, átvittem a leánykollégium parkjába és a nyomokba tettem. Pontosan illetek bele. Otthagytam a cipőket, és felkerestem azok gazdáját. Megkérdeztem a fiút, mit csinált előző este. Azt mesélte, hogy egész este a kollégiumban tartózkodott, hamar lefeküdt. Nem minősítettem az elmondottakat, de megkértem, hogy jöjjön velem egy sétára. Elmentünk a leánykollégium kertjébe, és megmutattam a cipőket. - Tiéd az a pár cipő? – kérdeztem csendesen. - Igen igazgató úr. Ezek szerint én az este olyan részeg voltam, hogy cipő nélkül mentem be a kollégiumba?! – hangzott az őszinte vallomás. A csapdába került tanítványom azután elmondta, hogy összeveszett a barátnőjével és bánatában sokat ivott azon az estén. A szerenáddal ki akarta engesztelni a kislányt. Évek múlva hallottam, hogy házasságot kötöttek. Gondolom azóta is boldogan élnek, és mosolyogva emlékeznek vissza erre az esetre. Én is így tettem, amikor leírtam ezt a kedves történetet.




    Volt egyszer egy érettségi

    Az érettségi vizsga az iskola életének legfontosabb eseménye. Igazgatóságom 32 éve alatt 135 osztály érettségizett Szeghalmon.
Sok érdekes dolog történik ilyenkor. A kiválóan érettségiző diákok dicséretet kapnak – az ő teljesítményük egyforma. A gyengébben felkészült tanulók mindig egyedi módin szerepelnek. Most róluk írok le néhány történetet. Rájuk is szívesen gondolok vissza.

Magyar nyelv és irodalom


Tanár: Miért írjuk két b-vel a szebbet?
Diák: Mert az egy b kevés, a három b sok!


    Az egyik hallgató már negyedszer jött pótérettségizni magyarból a gyenge helyesírása miatt. A nyelvi elégtelen osztályzatot egy teszt sikeres megoldásával lehetett kijavítani.
A tesztlap hibakutatást tartalmazott. Öt helyesírási hibát kellett a szövegben kijavítani.
A visszakapott lapon tíz hiba volt, mert öt helyesen írt szót rosszra javított a jelölt. A fiatalember többször nem jött érettségizni.


    Régebben az érettségi vizsgán használható volt a szöveggyűjtemény.
Az egyik levelezős hallgató olyan szöveggyűjteményt készített, amibe a tankönyv lapjai is be voltak kötve. A vizsga kezdetén nem vettük észre ezt a „cselt”. A hallgató négy óra alatt szó szerint kimásolta a tankönyvet. Nem írt bevezetőt, befejezést, egyetlen szót sem változtatott meg, idegen szavakat is használt. Az érettségi bizottságnak könnyű volt bizonyítani a „puskázást”.

Biológia



    A vizsgateremben bent volt a csontváz is. Az egyik leány idegességében – felelet közben – megfogta a csontváz ujjpercét és ütemesen tördelte azt.
A szaktanár nézte-nézte a küzdelmet a csontvázzal, majd így szólt:
- Kislány, megvárjuk míg letöri az ujjpercet és utána folytassa a szóbelit!

Orosz nyelv


    Társalgás folyt oroszul a szóbeli vizsgán a tanár és a diák között a következő módon:
A tanárnő oroszul kérdezte a felelőt.
A diák tömör válaszai: dá… ( igen ), nyet… ( nem ), dá…, nyet…, dá…, nyet…
Tanárnő: A vizsga végén mondjál legalább egy orosz szót.
A diák vidám arccal: mák – ( valóban, oroszul is így nevezik ezt a növényt ).
A vizsgázó így a végén sikerélményhez jutott.

    Az egyik alkalommal nagyon kreatív volt az ifjúság az orosz írásbeli vizsgán. Több mint 80 diák fordította a szöveget oroszról-magyarra.
Egy óra elteltével kíváncsi voltam, hogy mi a címe a kis történetnek. Minden dolgozatra ránéztem. Nem találtam két egyformát. Ez a fordítás az alkotó fantázia győzelme volt.

Matematika


Diák: Tanárnő nagyon izgulok, mondjon már egy biztató szót!
Tanárnő: Gyi te!!


    Az egyik tanítványom nem tudott semmit a vizsgán. Mentő kérdés volt, hogy keresse meg a P ( 3; 7 ) pontot a koordinátarendszerben.
Nem találta meg. A vizsga elégtelennel zárult. Később bosszút állt rajtam. Egy boltban kiszolgáló lett. Ha én sima kiflit kértem, mindig sósat adott!


Az egyik fiú az írásbeli vizsgán egy feladatot sem tudott megoldani. Unalmában a függvénytáblából másolt le két oldalt, olyan anyagot, amit csak az egyetemen tanítanak.
Ebben az évben miniszteri ellenőr jött Budapestről. Egy-egy dolgozatot véletlenszerűen megnézett minden tantárgyból. Matematikából ezt a dolgozatot emelte ki a kötegből.
A történet folytatását gondolom el tudják képzelni?

Földrajz


    Követelmény, hogy az érettségiző legalább három percig folyamatosan beszéljen a kihúzott tételének témájáról.
Egy alkalommal a vizsgázónak egy percnyi ismeretanyaga volt. Ezt szépen elmondta, majd újra kezdte elölről. A vizsgáztatók nem szóltak közbe, így még kétszer megismételte az elmondottakat. A szaktanár elégséges osztályzatot adott erre a feleletre.
Tanár úr! Én négy percig beszéltem – háborodott fel a diák.
Igen kislányom, de négyszer ismételted meg ugyanazt!

Kákán a csomót


Hosszú igazgatásom alatt sok-sok érettségi elnökkel találkoztam. Nem kedveltem a bürokrata beállítottságúakat.A történet egy ilyen elnökről szól.
A vizsga végén az elnök nagyon gondosan átolvasott minden, előzőleg már a kollégák által többször ellenőrzött, összeolvasott dokumentumot. Hibát keresett. Sokáig nem talált semmit.
Az érettségi bizonyítványok átnézése közben egyszer csak felkiáltott.
Hibát találtam: Két érettségi bizonyítványban azonosak az adatok: anyja neve, születési dátum. Kérem a hibás bizonyítvány újraírását!
Döbbent csönd! A bizottság jegyzője szólalt meg végül:
Elnök úr, ez egy ikerpár két bizonyítványa.




Hosszú igazgatásom alatt sok technikai dolgozót alkalmaztam az intézményben.
A következő történetek velük kapcsolatosak.

A leltári tárgy

    Józsi bácsi kiváló hivatalsegéd volt, jó gazdaként tartott rendet a területén. Egy hibája volt: nagyon szerette az italt. Tudták ezt a munkatársai, sokat ugratták is ezért. Egy tavaszi napon Józsi bácsi nem jött dolgozni. Érdeklődtem a többi hivatalsegédtől, hogy tudnak-e valamit róla.
Hát igazgató úrnak nem mondta el, hogy hol van ma?- kérdezte hamiskás mosollyal az egyik munkatárs.
Nem.
Leltár van a 2-es kocsmában és oda kellett mennie.
Mi köze van Józsi bácsinak a leltárhoz? – kérdeztem meglepetten.
Az, hogy annyit jár oda, hogy beleltározták és a leltári tárgynak jelen kell lennie a leltárnál.
Jót nevettünk ezen a szellemes bemondáson. Józsi bácsit nyugdíjazásáig ugratták ezzel az esettel.

Kettőslátás


    A 70-es évek elején a kollégiumi hálótermekben csempekályhával fűtöttünk. A fűtő reggel kisalakolt és bekészítette a kályhába a fát és a szenet a délutáni begyújtáshoz.
Egy hideg délelőtt végigjárva a kollégiumi szobákat, érdekes jelenségre lettem figyelmes. Minden csempekályha mellett, a parkettán egy alágyújtós, rajta fa és néhány darab szén volt. Nem tudtam, mi lehet az oka ennek a különös „bekészítésnek”. Megkerestem a fűtőt, Elek bácsit, aki a kapusfülkében szunyókált.
Elek bácsi, miért rakta a tűzrevalót a csempekályhák mellé?
Én a kályhába raktam – válaszolt alig forgó nyelvvel.
Ekkor jöttem rá mi is történt.
Igen, Elek bácsi, de maga olyan részeg, hogy két kályhát látott, és mindig a másodikat rakta meg.
Azután megbeszéltük, hogy ha legközelebb éjszaka pálinkát főzet, másnapra szabadságot kér.

Egy nagy, egy kicsi


    Szintén a kollégiumban történt, ugyancsak a 70-es években a következő eset. A kollégium konyhájában mindig nagyüzem volt. Közel 200 kollégista, ugyanennyi menzás és a dolgozók ellátásáról gondoskodott két szakácsnő a konyhalányok segítségével. Hetente egyszer kelt tésztát is sütöttek. Ez nagyon nagy munka volt, hajnalban kezdték, kézzel dagasztották a tésztát. Elkészült az első adag lekváros kifli. A sütőből kivéve megdöbbenve látták, hogy a kiflik nagyon kicsik maradtak.
Jaj, Istenem, elfelejtettem beletenni az élesztőt a tésztába! Mi lesz most? Ezt a szégyent! Megyek is haza! – kiáltott fel Marika néni.
Majd megmondom én hova mész ….- válaszolt a másik szakácsnő. – Beletesszük a maradék tésztába az összes élesztőt.
Így is történt. A következő adagban a kiflik óriásiak lettek.
Az ebédnél mindenki egy kicsi és egy nagy kiflit kapott.
Sokáig – ha valaki elfelejtett valamit- ez a szólás járta a kollégiumban: „Úgy jártál mint Marika néni az élesztővel.”




Téli történetek

„Hull a hó, és hózik”


    Egy téli reggelen nagy hó hullott Szeghalom környékén. A vésztői busz későn indult, a bejáró diákok 10 óra után érkeztek meg a gimnáziumba. „Hivatalos” diákküldöttség keresett fel azzal, hogy szeretnének azonnal visszautazni, mert a havazás miatt nem biztos, hogy elindul a délutáni járat Szeghalomból. Engedélyeztem a gyors visszatérést. Néhány perc múlva láttam az irodám ablakából, hogy elment a vésztői busz és alig volt rajta utas.
- Hova lett az én közel ötven diákom? Talán lekésték a járatot és most fagyoskodnak az utcán?
Elindultam a buszmegállóhoz, de ott nem találtam senkit. A Leonardó Étterem felé vettem az irányt. Belépve az ajtón megnyugvással tapasztaltam, hogy a diákok jó meleg helyen vannak és kortyolják a különböző italokat. Halk zene töltötte be az éttermet. Megzavarva az idillt, kemény intézkedést hoztam. 10 percen belül mindenkinek az osztálytermében kellett lennie aktívan bekapcsolódva a tanulási folyamatba.
Szerencsére a délutáni busz időben indult Vésztőre, de úgy hallottam, hogy a vésztői bejáró tanulók nem tartották szerencsésnek ezt a napot.

„Húzd meg jobban, menjen a munka!”


    Hideg téli idő volt azon a napon is, amikor a gimnázium udvaráról sok kiselejtezett eszközt, anyagot kellett elszállíttatni. Pótkocsis teherautót béreltem, de nem voltak rakodók. Segítséget kértem Papp Sándor kollégiumi igazgatótól, aki tíz erős szakközepes diákot küldött. Hogy ne fázzanak a munkások, forró teát kértem a kollégium konyhájáról. Látva, hogy becsületes munka folyik, egy kis rumot öntöttem a teához. A hatás nem maradt el, olyan erővel dobálták a tárgyakat a pótkocsira, hogy majd beszakadt a plató.
Telefonon köszöntem meg Papp Sándornak a segítséget. Elmondtam, hogy rumot tettem a fiúk teájába.
- Te is! - lepődött meg. – Én is öntöttem bele!
Ezek után érthető, miért volt akkora munkakedve a fiúknak.

Sirilla György követője

   
Az egyik szakközepes osztály érettségi bankettjén voltunk. A vacsora megkezdése előtt egy láda sört tettek N.T. asztalára a kollégista társak.
- Miért kapta Tibor ezt a sok sört? – érdeklődtem.
- A télen, amikor jeges áradás vonult le a Berettyón, fogadást kötöttünk arra, hogy Tibor át tud-e úszni a túlsó partra. Sikerült neki, és most megkapta a fogadás tétjét.
Sápadtan reagáltam a történetre. Szerencséje van Tibornak, hogy én nem tudtam e „bátor” tettről, mert ha tudtam volna, akkor ő nem Szeghalmon érettségizett volna.




Téli történetek 2. rész

    Öt évig voltam a fiúkollégium igazgatója. Nagyon sok emlékezetes esemény történt ebben az időszakban. Néhányat már megírtam, de az egyik legérdekesebbet most adom közre. Különös éjszaka volt

Előzmény:
    Egy első évfolyamos fiú János napra az édesapjának whiskyt vásárolt. Megkérte negyedikes barátait, hogy a hazautazásig dugják el az italt, nehogy megdézsmálják a többiek. Nem sejtette, hogy „kecskére bízott káposztát.”

A krimi kezdete:
    Néhány nap múlva eltűnt az üveg. A megszeppent diák jelentette az ügyeletes tanárnak, hogy ellopták a whiskyt. Azonnal megkezdődött a nyomozás. A tanárok átkutatták minden kollégista szekrényét. Ekkor érkeztem meg a kollégiumba. Tájékozódva az eseményekről, bekapcsolódtam a keresésbe, de nem ott, ahol a tanártársaim elkezdték. Magam mellé vettem egy kis növésű fiút és felküldtem az épület egy kicsi, nehezen megközelíthető padlására, hogy ott nézzen körül, hátha megtalálja az üres üveget.

A nagy meglepetés:
- Igazgató úr! Üveget találtam, de nem egyet, hanem ötöt, és nem üresek, valami folyadék van bennük – jelentette a padlásról a diák.
- Hozd le az üvegeket! – adtam ki az utasítást. A „zsákmány” öt félliteres vodka volt.

Az ördögi ötlet:
    Meg kell találnom, kik rejtették el az italokat! A tervem az volt, hogy hasonló üvegekbe vizet öntök, befestem míniumfestékkel, majd azokat visszahelyezem a rejtekhelyre, a sötét kispadlásra. Biztos voltam benne, hogy az András bálra „készültek” a kollégisták. Azt gondoltam, jól megtréfálom őket és másnap reggel minden kollégista kezét megnézem. A festéket nem tudják lemosni, így lefülelem az italbeszerzőket.

    Az időjárás a diákok mellé állt, vagy nagy úr a természet.
Akkor november végén az András bál előtti éjszakán szokatlanul nagy hideg volt. A padláson az üvegekben megfagyott víz szilánkokra törte a palackokat.
Nem sikerült a tetteseket megfogni. Azzal vigasztaltam magam, hogy legalább megakadályoztam a bál alatti italozást.

Tíz évvel később:
    Egy tízéves érettségi találkozón elmeséltem ezt a történetet egykori tanítványaimnak. Jót nevetett a társaság, majd ketten jelentkeztek, hogy ők voltak a tettesek. Elmondták, hogy nagyon meglepődtek, amikor a vodkákat keresve a szétfagyott üvegekre találtak, mert fizikából azt tanulták, hogy az ilyen tömény szeszesital nem fagy meg akkora hidegben. Eszükbe sem jutott, hogy éppen az igazgató tréfálta meg őket.
Így kénytelenek voltak azt a kockázatot vállalni, hogy a bál idején elsétáljanak a 2-es kocsmába.

„Borotvaélen”

    Eddigi történeteim a diákokról, tanárokról és intézményi dolgozókról szóltak. Velem is sok minden történt a 37 éves igazgatás alatt. Most ezekből adok néhányat közre. Az ilyen események döbbentettek rá, hogy milyen nagy felelősség hárul egy vezetőre és milyen könnyen lehet hibát elkövetni.

A csípős gulyásleves

    1970-ben fiatalon lettem a fiúkollégium igazgatója. Száztizenhét fiú sorsa volt rám bízva, és egy nagy konyha működtetése. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen bonyolult egy ilyen konyha üzemeltetése, de hamar rá kellett jönnöm erre.
Szeptember elején a szakácsnő beszámolt arról, hogy az éjszaka a hűtő nem működött és a hús egy kicsit „szagos” lett. Kértem, hogy azonnal dobják ki az egészet a szemétbe.
Igazgató úr, nem lesz semmi probléma, főzünk egy jó csípős gulyáslevest, senki nem veszi észre, hogy nem friss a hús – győzködött a konyha személyzete.
Ők tapasztaltak voltak, én tapasztalatlan. Így megengedtem a gulyásleves főzését. Rosszul tettem. Valójában csak egy ember –az iskolai párttitkár – vette észre hogy nem véletlenül csípős a leves. Egy mócsingos húsdarabba harapott, és rájött a túlfűszerezés okára. Azonnal jelentette az esetet a pártbizottságon és a művelődési osztályon.
A történtekért szigorú megrovást kaptam, majd Major János bácsi, az osztályvezető mosolyogva a kezembe nyomott egy csekkfüzetet, hogy vegyek egy új hűtőszekrényt. Az akkori idők legkorszerűbb hűtőjét vásároltam meg.
Ennyi hasznot hozott a csípős gulyás.

Hol a boríték?
avagy
Krimi az igazgatói irodában

    1976 májusában az első érettségi vizsgát szerveztem. Az írásbeli tételeket, titkosított borítékokban, időben megkaptuk a minisztériumtól. A nagyon fontos dokumentumokat az íróasztalom legfelső fiókjába zártam.
A jelöltek kedden írták a matematika érettségi dolgozatokat, ezért hétfőn délután ellenőriztem a következő napi borítékokat. Nagy meglepetés ért, mert nem találtam a matematika tételeket. Behívtam a helyettesemet és újra meg újra megszámláltuk a borítékokat: egy hiányzott.
Ellopták – villant át az agyamon!
Intézkedni kell!
Ebből országos botrány lesz!
Két lábbal fognak kirúgni!
Holnap sehol nem írják meg a matematika dolgozatokat, új tétellel új időpontot fognak kijelölni.
Jegyeztettük Megyei Művelődésügyi Osztályt. (Akkor még csak a postai központon keresztül, kézi kapcsolással lehetett telefonálni.)
Azután valami csoda folytán a hetedik érzékem azt súgta, hogy nyissam ki a többi fiókot is. A legalsó fiók végén ott volt a keresett boríték.(Hátul lecsúszott a fiókok mögé.)
Farmasi Péter igazgatóhelyettessel egymás vállára borulva örültünk, és áldottuk a posta lassúságát, hogy még nem kapcsolta a békéscsabai számot.
Egy héten belül vásároltam egy robbanásbiztos páncélszekrényt. Ebben nem voltak fiókok.

Lapról lapra

    1988-ban történt. A szalagavatóra készültünk. Ekkor keresett meg az egyik végzős diák, hogy a főiskoláról visszaküldték a jelentkezési lapját azzal, hogy nem megfelelő nyomtatványt töltött ki. Ebben az időben az iskola feladata volt a jelentkezési lapok kitöltetése, és postázása a felsőfokú intézményekbe.
Az történt, hogy az előző tanévben sok továbbtanulási lapot vásároltunk és a maradékot használtuk fel. Elkerülte a figyelmünket, hogy ettől az évtől évenként új nyomtatványt kellett használni.
Hat napunk volt e komoly hiba kijavítására. A már elküldött jelentkezéseket visszakértük a főiskoláktól, egyetemektől és az újakat kitöltettük a végzősökkel. Egy hétig az osztályfőnökök és az iroda minden dolgozója ezzel foglalkozott. Március 1-ig, a jelentkezési határidőig, minden továbbtanulási jelentkezést újra elküldtünk a felsőoktatási intézményekbe. Egyetlen diák sem került hátrányos helyzetbe. Mi hibáztunk, nekünk kellett a problémát megoldani.




A nagy beszólások

    Az, hogy egy-egy esemény hogyan zajlik le, nem mindig tervezhető egészen. Egy jó időben elhangzó spontán beszólás könnyen megváltoztathatja az előzetes elképzeléseket. Most három ilyen „sztorit” mesélek el.

Mi történt a moziban?

    Más történettel kapcsolatban már írtam arról, hogy a 80-as években fontos nevelési feladat volt az, hogy az ifjúság minél több magyar, illetve szocialista országban készült filmet nézzen meg. Ezért havonta egyszer közös mozilátogatást szerveztünk. Rövidített órák után délben kezdődött a teltházas vetítés. A diákok nem lelkesedtek ezekért a főleg „művészi” filmekért. Mi ennek ellenére erőltettük ezt a módszert, de egyre nehezebb volt kordában tartani a közönséget.
A Fábián Bálint találkozása Istennel című film bemutatása volt az utolsó csepp a pohárban. Hosszú „lelkiző”, a tizenévesek világától nagyon is távol eső, nehezen értelmezhető alkotás. A vetítés kezdetétől növekvő zaj, járkálás, cukros papír zörgés, stb. volt a teremben.
Amikor a főszereplő – Koncz Gábor játszotta nagyszerűen - hosszú időn keresztül készült az öngyilkosságra, a moziban egyre elviselhetetlenebb lett a hangzavar. Már nem tűrhettem tovább a rendbontást. A gépházból – leállíttatva a vetítést – beszóltam az ifjúságnak.
„Akit nem érdekel a film, elhagyhatja a termet!”
Örömrivalgás közben kiürült a mozi, csak a tanárok maradtak a helyükön.
A diákok így nem tudták meg, hogyan találkozott Fábián Bálint az Istennel.

A „népművész” lámpa

    1984-ben sikerült felújíttatni a Kollégium udvarán álló a Kárász kastélyhoz tartozó „táncpavilont”. Sok támogatótól kaptunk ehhez segítséget, köztük az Országos Műemlék Felügyelettől. A pénz átutalásának az volt a feltétele, hogy a kész munkát egy szakértő ellenőrzi műemlékvédelmi szempontból.
Készültünk erre az alkalomra. Az épület sarkára a műhely dolgozói kovácsoltvas lámpát is készítettek, gazdagon díszítve különböző motívumokkal (indákkal, virágokkal, gyümölcsökkel).
Bugár Mészáros Károly – az egyik legkiválóbb műemléki szakértő – tisztelt meg bennünket látogatásával. Körbevezettük az épület körül, majd megnézte a belső tereket is. Ezután a teraszon büszkén mutattuk a díszes világítótestet.
A szakértő nézte-nézte a lámpát, majd megszólalt:
- Kedves barátaim, én most elmegyek egy fél órára, de ha visszatérve ezt a „szörnyűséget”, vagy csak a nyomát is itt találom, nem kapják meg a támogatást.
Két dolgozó gyorsan eltávolította a „műalkotást”.
A támogatást megkaptuk, de a lámpa a raktárba került.

Egy fiú az utolsó padból

    Sok pedagógusjelöltnek adtunk lehetőséget arra, hogy iskolánkban végezze el a kötelező szakmai gyakorlatát. Öröm volt számomra, hogy tanártársaim szívesen segítették a leendő kollégákat példával, szakmai tanácsokkal, gyakorlati tapasztalatok átadásával.
A hospitálások (óralátogatások) után tanítási órákat tartottak a végzős egyetemisták, főiskolások. A pedagógusjelöltek nagyon alaposan felkészültek a megtanítandó anyagból, segítséget kaptak módszertanból. Általában nem is volt gond ezeken az órákon, többnyire a „tanítási tervezet” szerint zajlott a folyamat. Egy alkalommal az egyik egyébként is gyorsan beszélő jelölt izgalmában hamar befejezte az új anyag bemutatását. Összefoglalták az új ismerteket, azután még egyszer, meg még egyszer összefoglalták, de még a jelzőcsengetés sem hangzott el, vagyis több mint öt perc még mindig volt a tanórából.
A jelölt ekkor szorongva tette fel a kérdést:
- Kedves diákok! Miről beszélgessünk a következő percekben?
Egy fiú beszólt az utolsó padból:
Tanárnő, foglaljuk össze még egyszer az óra anyagát!
Vidám kacagással fejeződött be az óra. A felszabadult jelölt is megtanulta, mennyire fontos az időbeosztás.




Vidám történetek

    Április elseje már elmúlt, de a „bolondos” április vidám történetek felidézésére késztetett. Remélem, tudok olvasóimnak néhány mosolyfakasztó pillanatot szerezni.

Végzetes tévedés a biológiaórán

    Dr. Csókási Béla tanár úr három évig volt a Péter András Gimnázium tanára, majd a gyomai gimnáziumban tanított. Ott esett a következő eset. A gimnáziumba szakfelügyelő érkezett, aki a tanulók aktivitása alapján igyekezett képet kapni az oktatásról: hányan jelentkeznek és válaszolnak helyesen a tanár kérdéseire.
Béla bácsi reggel felszaladt az osztályterembe és így szólt:
- Kedves gyerekek! Szakfelügyelő jön az órámra. Ti minden kérdésemre jelentkezzetek. Aki tudja a választ, az a jobb kezét tegye fel, aki nem, az a bal kezét. Én azokat szólítom, majd akiknek a jobb keze van a magasban.
Megkezdődött az óra. Béla bácsi nem emlékezett a reggeli megbeszélésre és következetesen a bal kézzel jelentkezőket szólította fel válaszadásra. Óriási „égés” volt az osztály teljesítménye. Nem tudjuk, mit mondott a szakfelügyelő az óráról, de Béla bácsi néhány napig búskomor volt.

Tíz évet előre

    Elkészültek a tanári képek a tablóra. Az egyik tanárnő így kiáltott fel meglátván az elkészült fényképét.
- Nagyszerű, tíz évig nem kell újabb felvételeket készíteni rólam, mert tíz év múlva leszek olyan öreg, mint amilyen ezen a képen vagyok!

A „leghasznosabb” tanulmányi kirándulás

    Egy középiskolai osztály Sopronba tervezett tanulmányi kirándulást. Szombat reggel indultak el vonattal, s este érkeztek meg a hűség városába. A diákok ekkor arra kérték az osztályfőnököt, hogy engedje el őket a diszkóba. Olyan erős volt az agitáció, hogy végül a kísérőtanár engedett. A fáradt csoport hajnalban tért nyugovóra a szálláshelyen. Vasárnap dél volt mire ébresztőt lehetett csinálni, ekkor azonban már visszafele indult a vonatuk.
Amikor visszaérkezve értesültem a kirándulás megvalósult programjáról, ennyit mondtam:
„Diszkóba itthon is elmehettetek volna – jóval kevesebb költséggel!”

Egy időben két helyen

    A diáknapokon mindig nagy sikert aratott az igazgató parodizálása, utánzása. Számomra a legemlékezetesebb Sáskó József alakítása volt Hosszú előkészítés előzte meg a fellépést. A feleségemtől elkérték a kedvenc zakómat, nyakkendőmet. A matematikaórákon minden mozdulatomat, gesztusomat nagyon jól megfigyelte és betanulta a leendő igazgató.
Amikor belépett a tornaterembe, hirtelen még én is arra gondoltam: Hogy lehetek ott igazgatóként, mikor én most itt vagyok nézőként!
A közönség óriási vastapssal jutalmazta a produkciót.

Kis és nagy adag

    A szakácsnők panaszkodtak a konyhán, hogy a lányok az ebédből nagyon sokat visznek vissza, a fiúk pedig keveslik az adagot. A következő iskolagyűlésen segíteni próbálva a problémán így szóltam.
- Kedves lányok! Kérjetek kisebb adagot a menzán, mert a fiúk szívesen megeszik a maradékot.
Nagy derültséget váltott ki ez a furcsára sikerült mondat, főleg a lányok körében.




Hihetetlen történetek

    A most következő események nem a formális logika szerint következtek be.

„Ha én egyszer kinyitom a számat!”

    Lacival, a végzős diákkal gondjaink voltak: sokat hiányzott igazoltan és igazolatlanul is. Behívattam a szülőket, hogy megbeszéljük a problémákat.
A szülők türelmesen végighallgattak, majd az édesanya átvette a szót. Hosszan sorolta milyen „bűnei” vannak még a fiának, amiről én nem is tudtam. Hallgattam, hallgattam, majd megszakítottam a panaszáradatot.
- Kedves Anyuka, hagyja abba a felsorolást, mert kénytelenek leszünk kizárni a fiát a gimnáziumból!
Szót fogadott. Nem folytatta. Laci sikeresen leérettségizett.

Banán, soron kívül

    Ez a kis jelenet még akkor játszódott, amikor banánt csak ritkán lehetett kapni a boltokban.
Dévaványán utaztam át, amikor egy zöldséges bódé előtt hosszú sort pillantottam meg. Itt biztosan banánt lehet kapni! Beálltam a sorba és türelmesen vártam. Egyszer csak az eladó meglátott és így kiáltott:
Igazgató úr! Jöjjön előre, soron kívül kiszolgálom!
Felismertem benne azt a szülőt, akinek néhány évvel azelőtt eltanácsoltuk a fiát a gimnáziumból.
Igazgató úr, hálás vagyok önnek, hogy kivágták a fiamat a szeghalmi gimnáziumból. A másik iskolában összeszedte magát, jól tanult, ma már egyetemista. Köszönöm.
A meglepetéstől néhány pillanatig szólni sem tudtam, majd további sikereket kívántam.

Életmentés


    Erika, végzős diákunk a főiskola testnevelés szakára jelentkezett továbbtanulásra. Meglepődtem ezen, mert korábban évekig felmentett volt testnevelésből.
Erika, tudod, hogy komoly alkalmassági vizsgát kell tenni, még úszás is lesz! – figyelmeztettem.
Ne nyugtalankodjék Igazgató úr, a tanszékvezető jó ismerősünk, segíteni fog.
Később tudtam meg, hogy valóban segített az ismerős, mert kimentette a medencéből az úszni nem tudó felvételizőt.
Erika nem lett testnevelés szakos tanár.


    Még a nyolcvanas években az egyik szakközepes osztály tanulói Debrecenben csináltatták a ballagási öltönyt. A mester nem készítette el a szalagavatóra az öltönyöket. Szükségmegoldásként a munka egy részét gyors férceléssel oldotta meg.
Az ünnepségen az osztályfőnök feltűzte a szalagot, majd kezet fogott a diákkal. Az izmos karok mozdulatát nem bírta a férc, szakadtak a felöltők ujjai. Minden kézfogásnál halk kacaj jelezte a rendkívüli eseményt.
Jó hír, hogy a ballagásra minden gond megoldódott.